December
12. 01.-
kifejezetten bosszúálló, ha elzavarjuk, vagy kinevetjük keményen megtorolja, jól irányzott harapásokkal. Egy vastag bőr kesztyűvel van „nevelve”..ha azt látja lefekszik és passzív ellenállásba vonul és igyekszik hátulról támadni..ez szokása amúgy is.
12. 03.-
12.04.-
12.05.-
Ma este kérte hogy simogassuk, vakargassuk, még Mamikának is hagyta,pedig ritkán szokta. Igaz viszont, hogy mostanában mellette szeret aludni, vele egy takaró alatt. Nehezen megy vissza a helyére..menni akar, de minket is be akar húzni. a sok hal mellé az utóbbi két napban sok paprikát kért.
Valószínűleg valami megszúrta a lábát, mert néha ha úgy érünk hozzá fáj neki, de ez nem vészes, mert úgy ugrál mint egy nyest. Nincs elég magas asztalunk, bárhová feljut.
Nagyon társaságra vágyik…
Kiderült, hogy a rezgős infralámpás maszírozógép nagy ellensége..úgy veszekedett vele, ahogy még sosem hallottuk
Ma sokat halászott és evett az udvari keneljében…nem akar átmenni…Úgy sejtem ez az itthon alvás az időjárással és a látási viszonyokkal függ össze, de lehet hogy teljesen más, vagy csak hangulat.
12.06. -
Na kiderült hogy tegnap este nem vágyott társaságra. Simán csak az volt, hogy valamikor beugrott hozzá egy macska. Nos szeretném látni hogy csinálja, de mikor reggel megtaláltam a háza előtt, már alig élt. Pedig hogy ide beugorjon, még nagyon működnie kellett. Átázva, gyakorlatilag a végét járta. Nem tudom hogy agresszívan hajtja e a vízbe, vagy ha beesik, vagy berántja, játszik e vele..ami a macskának nem jó játék. Vele nem akart a kicsi egy helyen aludni…. Ez van..talán kegyetlen, de legalább tudjuk, hogy meg tudja védeni magát..és meg is teszi (ez már a második macska bent..az első még támolyogva, de kitudott menni, mikor kinyitottuk az ajtót, ez vinni kellett)
A vízen kifeszített kötelét felemeltem a víz felé kb 30 cm-
A macska legyőzés, a sok hal, a nagy játékok miatt nyugodt, bár mikor beindul veszettül harcol.
Egyre többet áll két lábon.
A füttyögésére mindig odajön a bagoly..és néha vissza is vinnyog neki..fura banda.
12.07.-
12.08.-
Most odabújt az ágyban hozzánk és vakargatni, meg simogatni kellett. Mikor felkeltem kijött velem kávét főzni vidáman rohangált, meg játszott. A tálkáját hozogatta a kövön, jelezve hogy éhes, de itthon már nem adunk neki enni, ezért átvittem a tóba…. mikor jöttem el egyszer hallom hogy veszettül sípol..visszamentem…ült a parton egy nagy dévérrel. Ahogy meglátta hogy nézem, belökte a halat a vízbe, várt egy kicsit, majd utána ugrott. hamar elkapta és egy fergeteges forgó produkciót mutatott be….majd kivitte a halat az egyik étkezőjéhez és engem elbocsájtva falatozni kezdett.
Délután hatalmasat játszottunk bent. Rohangált, bunyózott. Mamikával keményebb lett, ezért kicsit rendre kellett utasítani. Nagyon szereti nekünk mutogatni hogy tud játszani a tóban,ezért sokszor áthív. Rengeteget eszik, napi másfél kiló hal körül…de ettől nem hízik, mert lejátssza, meg hát hideg is van.
Bár Mamikával most nem kedves, bent szunyókálni csak mellette hajlandó. Bárhol van, vagy mellé, vagy a lábához fekszik. Talán ezzel ellensúlyozza a gonoszkodásait.
12.09.-
Aztán kiment, evett, bejött és aludt egy keveset. Arra kelt, hogy Mamika megjött. Nagyon örült neki, de sajnos ezt kemény harapásokkal jelezte, így kapott a kesztyűvel…aztán engem is harapott…egy kis grabanc rázástól némileg lecsillapodott, de ezt az állapotot nem bírta sokáig és inkább kikérezkedett.
Azt látjuk, hogy nyugodtan már csak kettesben lehet lenni vele. Ha többen vagyunk eléggé agresszív lesz. Ez most logisztikai probléma
Erste haza pittyegte magát. Nagyon szelíd volt,szemlátomást szégyellte magát…hajnal kettőig volt bent. Akkor kivittem, rögtön fogott egy halat és megette.
12.10. -
21,30-
12.11. – Fél öt körül ment át..előtte vagy aludt, vagy motyorászva kurkászott minket…kedveske volt..mikor öltöztem az átvivéshez őrölt boldog rohangálásba kezdett, amit kint a helyén is folytatott. Mikor jöttem visszafelé, hallottam hogy éktelen nagy lobácsolással pancsol.
Most nagyon kedves hozzánk.
12.12. -
12.13. -
Ha áthív, majdnem mindig végig kell néznek, hogy játszik egy hallal, majd megeszi…mielőtt
kijönne mindig elmegy a WC-
12.16. -
12.17. -
Este új játékot talált…vizespohár…egy óráig játszott vele, beledugta a fejét és tolta, a hátára feküdt és úgy forgatta..teljesen belezúgott.
12.18. -
A délutáni benti szunyókálásból úgy ébredt, hogy ülve játszadozott a hátsó lábával..ezt még nem csinálta..bájos kép volt..
Aztán az ágyon ugrálni kezdett..nagyokat fel…ezt reggel tanulta, mikor ágyazásnál ellopta a párnát, amit aztán elvettem és ijesztésül magasról rádobtam…de ő élvezte és nagyokat ugrott rajta…
Éppen vittem ki az udvarra, mikor Mamika hazajött..megszaglászta és veszett gyorsan
elintézte a dolgát, hogy vigyem be…kedvesen kurkászva, makogva üdvözölte, felmászott
az ölébe…kicsit később szólt hogy most már kivihetem… de ott kellemetlen meglepetés
ért minket. Üres volt a vize..már hal szempontjából. Ha nincs az itthoni vizében
hal, amit nasizhat, kissé keményebben játszik, jelezve hogy gyakorlatilag az éhenhalás
szélén van. gyorsan átkérezkedik, de nem enged vissza, meg kell várnom, hogy fogjon
két-
Azt akarta, hogy a csizmámat a vízbe lobácsoljam, ő meg támadja..j játék volt
A szobában baromi nagyot játszottunk, kergetőzőst….én fáradtam ki hamarabb…de ő is összeesett….pihenés képen a szék alá mászott és háton játszadozott az ott lévő dzsekivel…aztán egyszer csak felugrott és még tőle is meglepő sebességgel és dobogással kirohant a konyhába…én utána, de mire kiértem, már cafatokra tépte a kilopott papír zsebkendőt…boldogan ugrándozott vissza, majd kérte hogy vigyem haza..rögtön bement aludni.
12.19. -
Van egy új támadási vagy nem tudom milyen mozgása…Elszalad, lelapul és látványosan
nagyokat ugorva támad, de elmegy mellettem, majd az oldalát, vagy a fenekét mutatva
odatolat, és a fejét a hasa alatt átdugva, alulról támad. A harapások gyorsak és
a szokottnál erősebbek. Talán a hímek versengenek így, de ez új és jelentősen eltér
a szabvány futkározós körbe-
12.20. -
12.21. -
Kisebb katasztrófa..leállt a fagyasztónk, és milyen fura, a mellette álló hűtő is..Mennek, világítanak de nem hűtenek..Erre rámegy vagy ötven kiló fagyasztott hal..nem tudom hol betárolni!
Kis szerencse, hogy ez csak vésztartalék volt..remélhetőleg az élőkkel kihúzza..ha nem…vadászni fogok…
Délután sokáig aludt, mert amikor haza jött éhes volt, mert nem volt ideje megtömni a hasát kint…ezért szőlővel meg paprikával pótolta és még almát is evett, pedig nem szokott.
Aztán átment és egy órán keresztül zabált..most eléggé nyugodt, ami annyit tesz hogy mérsékelten okoz károkat bennünk és a rohangálása is követhető szemmel
Este nagyon aranyos volt…teleette magát, így nyugodt volt. Feküdt a fotelba és aludt, vagy szedegette a kihulló szőrét. Ebbe én is beszálltam és vakargatással álcázva egy célszerszámmal szedtem a bogokat. Nem szokta szeretni, mert húzza a bőrét, néha fáj is..de most hagyta –lehet már könnyebben jönnek ki – és vissza is adta. Ameddig én őt piszkáltam, ő a karomat rágicsálta és nyalogatta..ez ment 40 percig. Majd, mert már túlmelegedett –a bundája miatt ez elég hamar bekövetkezik – átkérte magát a várába. Ott egyből ment aludni, pedig ilyenkor még úszkálni, játszani szokott. Biztos jól esett a felnőttes, kölcsönös kurkászás, ami a nagyok sajátossága. Ezt a legtöbb állat kedveli, de Bodrinál most volt az első igazi, hosszú kurkászás. Remélem ez szokás lesz, mert részint jó móka, de főleg mert kint is így ápolják a kapcsolataikat. Vagyis fontos része az életüknek.
12.22. -
Amúgy látványosan nő az új szőre, hullik a régi. Az egyik tó mellé ásott vizesgödrét
valamiért telerakta hallal, talán spájzol télire, bár itt most meleg front van, déli
széllel..Az is lehet hogy ettől bolondult meg. .Mikor anyás, vagy szomorkás, akkor
kedves..most elefántot játszott, de cifrázva nyestes ugrásokkal..pár virág, meg ami
az asztalokon volt, most a földön hever
12.23. -
Ezt este is megjátszotta, a szokottól 40-
Napról napra nagyobb, most pocakos is és cserélődik a szőre..már alig van benne gubanc..ez jó, mert nem lenne jó, ha a hidegek beálltával még lenne olyan folt rajta, ami tartósan vizes marad.
Ami a legjobban fog hiányozni, hogy mikor alszik, nyöszörgő hangokat ad ki, amik nagyon bájosak….mindig mosolygunk rajta
megevett két paprikát és némi szőlőt..folyamatosan kurkászik, magát és engem..én meg őt..kicsit játszik, eszik, alszik..vagyis aranyos.
Áthívott és megmutatta hogy lehet játszani a pici törpeharcsákkal..dobálta őket a magasba és visszaestek a hasára..de elengedte őket..majd hatalmas lendülettel elkapott egy nagy keszeget és befalta..utána még hazajött kicsit..most fetreng és a lábamat rágicsálja barátságosan
12.24. -
Mamika este átjött, mikor enni visszavittem, hogy lássa milyen játékokat talált ki.
Már az öltözködésnél rámászott és nem akarta elengedni. Ő vitte át, de letenni csak
bent tudta –én kintről szoktam betenni-
Már egy ismerős is ennyire megváltoztatja a tevékenységeit, főleg ha az Mamika, akivel szívesen van és szereti. 12.24.
Mikor hazajött Bodri, le se szakadt Mamikáról..annyira örült, hogy ő is átjött egy kicsit..Most ott fekszik mellette, fejét a combjára téve és úgy alszik, hogy közben folyamatosan beszélget….Boldog!
És zárásként egy fergeteges nagy bunyót játszottunk…nem emlékszem hogy ekkora lelkesedéssel, ilyen sokáig tartott volna e bármikor is ez a harci játék. Fantasztikus ugrásokat, pörgéseket produkált..nagy bajnok..párszor menekülnöm kellett, mert nem bírtam vele….gondolom most jót fog aludni.
12.26. -
Este is így indult, de mikor visszament enni eleredt az ónos eső..ezt utálja..így mikor visszajött játszani, nagyon kedves játékokat talált ki –arra játszott hogy itthon aludhat..
Nagyon érdekelték a felső polcokon lévő titkok, ezért ugrándozott, mászni próbált, és kérte hogy emeljem fel. Élvezte a soha nem látott kincseket, csigákat, rákpáncélokat..minden agyonszagolt..mikor egy szinttel végeztünk, megfogta a kezem és felfelé húzta, jelezvén, hogy ott még vannak dolgok..Jó játék volt. Kíváncsian vártuk hogy meddig bírja bent, de egy 40 perc után már jelezte hogy mégis inkább hazamenne. Az úton teljesen meghökkenve bámulta a havat és a havas dolgokat, persze ezeket is mind meg kellett szaglászni. Azért nem szívesen maradt ott a csapkodó havas esőben, így néha kihallgattam hogy nem akar e mégis bent aludni, de szerencsére, alig hogy visszament, elállt az eső és csillagos ég lett. Így nyugodtam alhattunk.
12.27. -
Mikor kifáradt, vagy megunta, megfogta a kezem és a kapu felé húzott, mondván, menjünk haza kicsit megnézni Mamikát, meg egy kis paprika is jól jönne. Mivel még volt kis dolgom, szedtem neki egy marék naspolyát, amit a vára tetején vígan elmajszolt. Mint a legtöbb ragadozó, ősszel és télen sok növényt eszik, amitől jól hízik is a cukortartalom miatt.
Aztán hazamentünk, ahol gubancszedéssel és lustálkodással töltöttünk egy órát, majd visszament a helyére aludni. (elég nehezen, mert még játszott volna…kihasználva hogy szép idő van, meg én is kéznél vagyok..sajnos dógunk vót)
Este is nagyon kedves..egyre kevesebbet harap és egyre többet kurkászik..ezt leginkább az életmód válásnak tudjuk be, vagyis hogy most többet alszik, dagi, és lusta.
Három kutya ment be a kertbe és ott ugattak és randalíroztak..átrohantam hogy elzavarjam őket, meg hogy megnyugtassam a nyilván megrémült Bodrit. A kutyákat kivertem, majd kicsit bambán bámultam az eseményeket nem sokat töröd kis gazember játékát egy hallal....kicsit értetlenkedve nézett rám, hogy ilyen hamar érte jöttem...Szóval nem szívbajos ...persze a fagyos vízből könnyű neki..
Ma gyakorlatilag nem sípolt, mindig én mentem érte magamtól, talán leszokik róla, mert nincs jelentősége. Gondolom ha baj lenne azért csak jelezné.
Árad róla a nyugalom...ennek örülünk.
12.28. -
Ma a reggeli látogatásánál először a fejemet kurkászta végig – mondhatni dús hajamba
túrt -
Este mikor hazajött, Mamika nem volt itthon. Lefeküdt a helyére és olyan mélyen aludt, hogy egy hatalmas kupac szőrt tudtam kigubancolni belőle, még a farok tövéből is..pedig azt utálja. Aztán evett egy halat, egy paprikát, játszottunk egyet …többször úgy tett mintha ki akarna menni, de aztán mindig visszahívott, mire felöltöztem. Végül csak átment úszkálni egy félórát. Mire visszajött, Mamika itthon volt. Ahogy meghallotta a hangját,kiugrott a kezemből és iszkolt hozzá. Felmászott az ágyra, odahúzta Mimikához a takarót és melléfeküdt. Most így pihenkélnek.
Na most mindenre ráfejelt!! A konyhában voltunk, Mamika kukoricát pattogtatott én meg Bodrinak adogattam paprikát. Ő ette, de közben a szőrét is takarította, ezért egy rakat paprika darab szanaszét maradt. Ezt Mami összeseperte. Szereti ha seprűvel simogatják, ezért figyelt, majd odament. Mamika elkezdte sepregetni, de ez nem volt elég, elszaladt, odavitte a lapátot és azt játszották, hogy Mami ráseperte a lapátra…ezt vagy tízszer..Majd meg szakadtunk a nevetéstől…a kukorica kigyulladt.. Aztán kiment enni egy halat az udvari vízből, majd bent a pohárral játszott olyat, hogy most éppen kacsacsőrű emlős.. Szóval nem normális..beleillik a családba.
12.29. – Kemény hideg lett, kb -
Az itt várható leghidegebb napot szilveszterre jósolják..ebben annyi jó van, hogy szerintem akkor bent tölti az éjszakát, számolva a lakosság petárda állományának felhasználásával. Nem hiszem hogy élvezné.
Az ő tava elég meleg, lehet vagy 6-
A halászás elmaradt, a tóra növő kb. 3 cm-
Este kapott egy kevés kacsa szívet, a hideg miatt. Bár gyakorlatilag ezen nőtt fel, először nem ismerte meg, csak forgatta..aztán rájött mi az és egy marékkal megevett. Furcsa lehetett neki, mert utána rögtön kiment és evett egy halat, meg egy kis paprikát. Nagyon szépen játszott..ültünk a fotelba és ülve verekedtünk, néha átugrott és Mamikát is rávette egy kis játékra. Aludt mindkettőnk mellett, majd ölbe végig kellett vinnem a szobán, hogy mindent megszagolhasson a polcokon. Aztán evett még egy kis szívet és hazament. Elég korán. Most jó idő van neki, mert hideg de nem szeles az idő…kis felhőkkel. Világít a Hold, ő meg játszik a vízben.
12.30.-
Délután is úszkált, mikor átmentem hozzá. Leellenőriztem a házát, száraz…vittem be még egy kis avart, a közelgő nagy hidegre való tekintettel. Ameddig ezt végeztem, ő esztelen rohangálást csapott, néha a hátamon keresztül.
Itthon rögtön kérte a szárnyas belsőséget, kapott májat és szívet. Kint feltörtem
a medencéjét. Először nem értette mik azok az izék benne, de aztán élvezte, ahogy
zörög a jég mikor úszik. Azt nem láttam hogy fogott e halat, de bent folyamatosan
tömi a pocaknak nevezett hordót. Most nem árt neki, mert mínusz húszakat mondanak,
hagy legyen szalonnája. Nagyokat rohangál bent, de finoman játszik velünk. Felvettük
a sepregetős játékát, de most a hasa miatt nem volt olyan mozgékony. Utálja ha kesztyűben
hozom-
Láthatóan nem örül a nagy hidegnek...komolyan nem befolyásolja a mindennapjait, de azért nem olyan szívesen megy ki bentről. Igaz a mekeget sem bírja, így fél óránként ki.be. Az viszont két napja látszik, hogy ha nem vinném a helyére elaludna itthon is(mint régebben kiskorában) Pedig nem engedhetjük hogy ezt tegye, mert nem tudjuk mennyire viselné meg, a megfázást meg mindenképpen el kell kerülni. Józan ésszel látom, hogy annyira nem rázza meg a kint alvás, de ahogy bájosan és kicsit taktikusan kéreti magát, inkább én ingok meg. De hát a rokonság is kint van, így nekünk is ehhez kell tartanunk magunkat. Azt sajnáljuk nagyon, hogy nincs társa...úgy könnyebb lenne neki is.
12.31.-
Most várjuk az esti eseményeket, a beígért rekord hideget, de főleg az itt is jellemző petárdákat. Vajon mit szól hozzájuk….. Mindenesetre készítünk neki újévi klingon vértortát….
Ma este, vagy délután, az évet a legkedvesebb játékkal búcsúztattuk, amit valaha is játszottunk. feküdtünk a földön, ő a hátán és a pofáját, ahol a bajusza kinő birizgáltam…ő horkangatva, nagyon finoman harapdált, bökdösött az orrával. Megfogta az ujjam és a szájába tette és rágcsálta. Ez ment vagy fél óráig. Tiszta, őszinte szeretett és boldogság.
A petárdákat nem szereti, így érdekes éjszakánk lesz. Ma a benti, csirke-
Mintha enyhébb lenne az este mint tegnap és kicsit ködösebb is.
Az ember persze tudja az eszével, hogy a vidrák télen is halásznak. De nagyon más látni a jeges vízben játszadozó és halászó jószágot. Mikor kijön, a víz rögtön cseppekben ráfagy, amit egy rázással és némi dörzsöléssel eltüntet magáról. Majd vidáman odaszalad, és jön játszani. Lenyűgöző és tiszteletet parancsoló. Mi meg kétszer gyújtunk be naponta.